Interact
Interact
Az Interact a középiskolások Rotaryja. Az Interact 1962-ben indult a jószolgálati és szociális klubok nemzetközi szervezeteként, a 12 és 18 év közötti fiatalok részére azért, hogy előmozdítsa a nemzetek közötti egyetértést és a békét. A világon létező több mint 17 000 Interact Klub mindegyikét egy-egy Rotary Klub szervezi, támogatja és felügyeli, illetve látja el tanácsokkal és ötletekkel. Maguk az ifjúsági klubok azonban önállóak, és világszerte megadják a közel 400 000 tagjuknak azt a lehetőséget, hogy csiszolják vezetői erényeiket, és megtanulják a csapatmunka értékét. Az Interact az angol international (nemzetközi) és action (cselekvés) szavak összevonása. Nemzetközi, mert klubjai a világ mintegy 100 országában és földrajzi régiójában működnek olyan projektekkel, amelyek gyakran túllépik e földrajzi és politikai határokat. A cselekvés azért része az elnevezésének, mert az Interact tagjai olyan fiatalok, akik a tevékenységükkel elő szeretnék segíteni a problémák megoldását, javítani akarják az életminőséget, és újabb barátokra kívánnak szert tenni – mind saját közösségükön belül, mind pedig a nagyvilágban. Minden Interact Klub évente legalább két nagy szociális projektet valósít meg. Az egyik a helyi iskolát vagy közösséget szolgálja, a másik pedig a nemzetközi közeledést. Az interactosok a saját közösségeiken belüli projektjeik megvalósítására kreatív ötleteikkel gyűjtenek pénzt, ill. olyan projekteket terveznek, amelyek személyes közreműködést igényelnek – mint például egy idős ember házának kifestése, egy sportpálya kitakarítása, az eszközök megjavítása és festése, kertészkedés, bébiszitter-szolgálat vagy egyéb napi házimunka a rászoruló személyek számára.
Az Interact minden nemzetközi erőfeszítésének közös célja a tolerancia új hídjait építeni az emberek közé.
Ez a korosztály kapja a legnagyobb segítséget a Rotarytól, mert ez a korosztály a közösségi önszerveződés szempontjából nagyon fontos. Az önálló életvezetés igénye ebben a korosztályban a legerősebb, ehhez használható mintát kell mutatni a számukra.
Jelenleg nyolc aktív Interact Klub tevékenykedik Magyarországon:
- Interact Club Baja
- Interact Club Debrecen Főnix
- Interact Club Eger
- Interact Club Kiskunhalas
- Interact Club Kisvárda Dragons
- Interact Club Mátészalka
- Interact Club Nyírség
- Interact Club Orosháza
- Interact Club Szeged
- Interact Club Szentes-Csongrád
- Interact Club Szolnok

Ifjúság, ösztöndíjak
Rotary District 1911
A Magyar Rotary 100 Éves Centenáriumi Ünnepsége2025. november 28. 10:00 District Konferencia és családi nap
2026. május 29. 09:00
Rotary Clubok eseményei
Rotary AI Minds – Gondolatoktól a megvalósításig2025. november 17. 16:00 Jótékonysági Bál Kaposvári Dorottya Hotelben
2025. november 22. 18:30 Szent-Györgyi Albert Emlék- és Díjátadó Gálaest
2025. november 27. 18:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
rotary.hu portálAdószámunk:
18112917-2-13
Számlaszám:
MKB HUF számlaszám: 10300002 10515316 49020016
cím: 2000 Szentendre,
Sztaravodai út Pf. 63.