Következő projekt kezdete
12
nap
2
óra
3
perc
4
másodperc
Egy levegőfertőtlenítésre alkalmas berendezést adományozott a helyi Rotary Klub a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórháznak.
A szervezet egyéni védőfelszereléseket is hozott. Ezer sebészeti maszkkal segítik az egészségügyi ellátás biztonságát az intézményben.
– Ebben a kritikus helyzetben természetesen elsősorban az egészségügyi szervezetek, egészségügyi dolgozók, illetve önkormányzatok azok, akiket akár a klub tagjai egyénenként, akár pedig klubszerűen a mi társaságunk igyekszik támogatni – nyilatkozta Soós Csaba Zoltán, a klub elnöke.
Nagy hasznát veszik a fertőző betegek ellátása során a Rotary Klub adományának – hangsúlyozta Várkonyi István, a Kenézy Egyetemi Kórház infektológus osztályvezető főorvosa.
Hozzátette: az egészségügyi dolgozók védelme most különösen fontos, az új ózongenerátor pedig hozzájárul az infektológiai intézet biztonságához a járvány idején.