Első Magyar Inner Wheel Club Budapest

Következő projekt kezdete

12

nap

2

óra

3

perc

4

másodperc

Alapítva: 1998

Charter: 1998. 02. 19.

A klub megalakulása
Az első hazai Inner Wheel Klub Budapesten, 1997. szeptember 23-án alakult meg hivatalosan huszonhárom fővel, a nürnbergi Inner Wheel Klub bábáskodása mellett. A Budapesti Bíróság 1998. február 19-én jegyezte be a klubot, mint egyesületet a nyilvántartásába. A klub charter ünnepsége 1998. május 9-én volt.
A klub célja a segítségnyújtás, embertársaik szolgálata, a nemzetközi megértés előmozdítása, a jó szándék és a béke ápolása, az együttérzés elmélyítése a mindennapokban és krízishelyzetekben. A gazdálkodó és hivatásukat gyakorló személyek által a segítés, a szolgálatkészség eszméjének gyakorlása az Inner Wheel International világszervezetében.
Jelentősebb projectek:

Gyermek-mentőautó project:
Az 1999-2000. klubévben az RC Budapest-Sasaddal és az RC Reggio Emiliaval együtt sikerült a Gyermekmentő Szolgálat egy gépkocsijának orvosi műszerekkel történő teljes körű felszerelését megvalósítaniuk.
A Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája és Általános Iskolája támogatása:
A rendezvényeken kapott adományokból alapításuk óta folyamatosan, minden évben támogatják a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthon, Óvoda és Általános Iskola közösségét. Az intézmény részére Braille írásrendszerű számítástechnikai eszközöket szereztek be, és helyeztek üzembe.

Gift of Life project:
A klub a saját támogatottjai mellett csatlakozott a Rotary klubok Gift of Life – Adjunk Életet Ajándékba programjához, ami a határon túli szívbeteg gyermekek gyógyítását vállalta Magyarországon.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház segítése:
Segítséget nyújtottak az Egyesített Szent István és Szent László Kórháznak újszülöttek hallását vizsgáló autoakusztikus emisszió mérőkészülék beszerzésében.

A Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ támogatása:
Kedvezményezettjük volt a Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Krízis Centruma is.

A Fővárosi Önkormányzat „Aga” gyermekotthonának támogatása:
Jótékonysági rendezvényeik bevételéből támogatják az Aga utcai Nevelőotthon gyermekeit, ahol napjainkban negyven 3 és 18 év közötti gyermekek él.

A Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Vesebeteg gyermekeket ápoló osztályának segítése:
Adománygyűjtésükből segítették a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Vesebeteg gyermekeket ápoló osztályát.
A Csodalámpa Alapítvány támogatása:
Az Inner Wheel Klub támogatása lehetőséget nyújt a Csodalámpa Alapítványnak arra, hogy még több súlyosan beteg gyermek kívánságát teljesítse, és legalább néhány órára mosolyt varázsoljon arcukra.

Eseti segítő projectek:
Az Első Magyar Inner Wheel Club Budapest támogatottjai még a teljesség igénye nélkül a következő alapítványok, ill. intézmények: a Naplemente Előtt Szövetség Alapítványa, az Élettér Alapítvány, a Szent László Őssejt Alapítvány, a Dózsa György Általános Iskola árvízkárosultjai, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika, a Somlai Angyalka Alapítvány (kutyamenhely). Segítséget nyújtottak a devecseri és a kolontári vörösiszap-katasztrófa áldozatainak is.

Karácsonyi jótékonysági bazár:
A klub céljai megvalósításához minden évben két nagy rendezvényt szervez, egyik az advent első szombatján tartandó karácsonyi jótékonysági bazár Budapesten, a Kempinski Szállodában, a másik húsvét körül van, anyák napi koncert vagy virágvásár keretében. Az évenként hagyományosan megrendezett karácsonyi jótékonysági bazáron a klubtagok saját készítésű különleges süteményeit, egyedi karácsonyi dísztárgyait, karácsonyfadíszeit árulják. A bazárra különleges ajándékokat, adventi koszorúkat készítenek, emellett finom fűszerekkel, termelői készítményekkel, karácsonyi terítőkkel, szalvétákkal és számos meglepetéssel várják a vendégeket. Az Inner Wheel Klub a bazár bevételét minden évben jótékony célra fordítja.

A klub kapcsolatai
Klubalapítások, társklubok, nemzetközi kapcsolat:
Inner Wheel Club Kecskemét
Inner Wheel Club Mátészalka
Inner Wheel Club Szeged