TÁRSSZERVEZETEK

TÁRSSZERVEZETEK 2018-02-09T12:07:51+00:00

Inner Wheel Klubok

Az első hivatalosan elfogadott Inner Wheel klubot Margarette Golding üzletasszony, az RC Manchester egyik tagjának a felesége alapította 1924-ben. Manchesterben 1923. november 15-én 27 rotarista felesége találkozott azzal a céllal, hogy a Rotary elveit valló független női klubot hozzon létre. A következő ülésüket 1924. január 10-én tartották, ami a klub hivatalos megalakulásának a dátuma is egyben. Ez a születésnap 1970 óta általánosan elismert Inner Wheel világnap lett.

Az alapító Margarette Goldingot választották meg az első elnöknek 1924. január 10-én, és W. A. Nixon asszony lett az első titkár. A harminc alapító tag hat alapvető szabályt fogadott el, amelyek közül a legelső az volt, hogy a klub neve legyen „Inner Wheel” (belső kerék). El kell ismerni, hogy a névválasztásuk zseniális volt, mert ezzel tiszteletben tartották a Rotary szó használatának elkerülését, ugyanakkor azonban a kapcsolatot is jelezték vele a férfi szervezet jelképére, a Rotary kerékre való hivatkozással.

Nemzetközi szervezetük, az International Inner Wheel 1967-ben alakult meg. A nemzetközi Inner Wheel első közgyűlését 1970-ben tartották Hágában. Mára a nők egyik legnagyobb világszervezetévé nőtte ki magát: 103 országban több mint százezer bejegyzett tagja van. Az Inner Wheel a barátság ápolására és a személyes szolgálatra koncentrál. Minden klub maga választja meg, milyen jótékonysági tevékenységet végez.

Az Inner Wheel olyan szervezet, amely elnevezésében is kifejezi kötődését a Rotaryhoz. Minden Inner Wheel klub egy-egy Rotary klubhoz kapcsolódik: tagjai lehetnek a Rotary klubok tagjainak feleségei és közvetlen női hozzátartozói (édesanyák, anyósok, leányok, nővérek), valamint korábbi és jelenlegi női Rotary tagok és olyan Rotaryhoz nem kötődő hölgyek, akik az Inner Wheel alapeszmét sajátjukként elfogadják.

Jelenleg Magyarországon három hivatalosan bejegyzett Inner Wheel klub működik:

Alapítva: 1998

Charter: 1998. 02. 19.

A klub megalakulása
Az első hazai Inner Wheel Klub Budapesten, 1997. szeptember 23-án alakult meg hivatalosan huszonhárom fővel, a nürnbergi Inner Wheel Klub bábáskodása mellett. A Budapesti Bíróság 1998. február 19-én jegyezte be a klubot, mint egyesületet a nyilvántartásába. A klub charter ünnepsége 1998. május 9-én volt.
A klub célja a segítségnyújtás, embertársaik szolgálata, a nemzetközi megértés előmozdítása, a jó szándék és a béke ápolása, az együttérzés elmélyítése a mindennapokban és krízishelyzetekben. A gazdálkodó és hivatásukat gyakorló személyek által a segítés, a szolgálatkészség eszméjének gyakorlása az Inner Wheel International világszervezetében.
Jelentősebb projectek:

Gyermek-mentőautó project:
Az 1999-2000. klubévben az RC Budapest-Sasaddal és az RC Reggio Emiliaval együtt sikerült a Gyermekmentő Szolgálat egy gépkocsijának orvosi műszerekkel történő teljes körű felszerelését megvalósítaniuk.
A Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája és Általános Iskolája támogatása:
A rendezvényeken kapott adományokból alapításuk óta folyamatosan, minden évben támogatják a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthon, Óvoda és Általános Iskola közösségét. Az intézmény részére Braille írásrendszerű számítástechnikai eszközöket szereztek be, és helyeztek üzembe.

Gift of Life project:
A klub a saját támogatottjai mellett csatlakozott a Rotary klubok Gift of Life – Adjunk Életet Ajándékba programjához, ami a határon túli szívbeteg gyermekek gyógyítását vállalta Magyarországon.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház segítése:
Segítséget nyújtottak az Egyesített Szent István és Szent László Kórháznak újszülöttek hallását vizsgáló autoakusztikus emisszió mérőkészülék beszerzésében.

A Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ támogatása:
Kedvezményezettjük volt a Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Krízis Centruma is.

A Fővárosi Önkormányzat „Aga” gyermekotthonának támogatása:
Jótékonysági rendezvényeik bevételéből támogatják az Aga utcai Nevelőotthon gyermekeit, ahol napjainkban negyven 3 és 18 év közötti gyermekek él.

A Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Vesebeteg gyermekeket ápoló osztályának segítése:
Adománygyűjtésükből segítették a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Vesebeteg gyermekeket ápoló osztályát.
A Csodalámpa Alapítvány támogatása:
Az Inner Wheel Klub támogatása lehetőséget nyújt a Csodalámpa Alapítványnak arra, hogy még több súlyosan beteg gyermek kívánságát teljesítse, és legalább néhány órára mosolyt varázsoljon arcukra.

Eseti segítő projectek:
Az Első Magyar Inner Wheel Club Budapest támogatottjai még a teljesség igénye nélkül a következő alapítványok, ill. intézmények: a Naplemente Előtt Szövetség Alapítványa, az Élettér Alapítvány, a Szent László Őssejt Alapítvány, a Dózsa György Általános Iskola árvízkárosultjai, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika, a Somlai Angyalka Alapítvány (kutyamenhely). Segítséget nyújtottak a devecseri és a kolontári vörösiszap-katasztrófa áldozatainak is.

Karácsonyi jótékonysági bazár:
A klub céljai megvalósításához minden évben két nagy rendezvényt szervez, egyik az advent első szombatján tartandó karácsonyi jótékonysági bazár Budapesten, a Kempinski Szállodában, a másik húsvét körül van, anyák napi koncert vagy virágvásár keretében. Az évenként hagyományosan megrendezett karácsonyi jótékonysági bazáron a klubtagok saját készítésű különleges süteményeit, egyedi karácsonyi dísztárgyait, karácsonyfadíszeit árulják. A bazárra különleges ajándékokat, adventi koszorúkat készítenek, emellett finom fűszerekkel, termelői készítményekkel, karácsonyi terítőkkel, szalvétákkal és számos meglepetéssel várják a vendégeket. Az Inner Wheel Klub a bazár bevételét minden évben jótékony célra fordítja.

A klub kapcsolatai
Klubalapítások, társklubok, nemzetközi kapcsolat:
Inner Wheel Club Kecskemét
Inner Wheel Club Mátészalka

Képek és aktuális események a klub facebook oldalán találhatók

Alapítva: 2007
Charter: 2007. 08. 25.
A mátészalkai Inner Wheel Club charter ünnepsége 2007. augusztus 25-én volt, amikor 20 alapító taggal hivatalosan megalakult a klub.
A klub működése: fontos események, projectek
A klub egyik fontos céljaként a tehetséges ifjúság támogatását tűzte ki, amelynek szellemében több sikeres projectet valósítottak már meg. Az elmúlt évek során többször támogatták a mátészalkai Szatmár Néptáncegyüttest, akik már nemzetközi sikerekkel is büszkélkedhetnek. Pénztámogatást nyújtottak beteg gyerekek kórházi ápolására, segítséget adtak hátrányos helyzetű családoknak, kirándulni vittek közepesen sérült gyereket, de sok más területen is végeztek segítő munkát.

Jelentősebb projectek:

A Beregszászi Kossuth Lajos Általános Iskola támogatása:
Határon átívelő projectet indítottak el közösen az Első Magyar Inner Wheel Club tagjaival. Meglátogatták a beregszászi magyar nyelvű Kossuth Lajos Általános Iskolát. Első alkalommal, tanszerekkel és könyvekkel ajándékozták meg őket. Később is tettek közös látogatást a budapesti klub tagjaival az iskolában és a mindennapi oktatásban hasznosítható tárgyi eszközökkel kedveskedtek a gyerekeknek.

A Nagydobosi Perényi Péter Nevelő Otthon támogatása:
Megkeresték a nagydobosi Perényi Péter Nevelő Otthon vezetőit, és találkoztak az intézetben lakó gyerekekkel. Az iskola részére elkészítettek egy EU szabványnak is megfelelő kettős hintát, amelyet a gyerekek nagy örömmel vettek használatba, a 2009-2010. évben pedig videó kamerát vettek a részükre. Minden évben részt vesznek a mikulás ünnepségükön, és csomagot adnak át nekik, ők pedig kedves kis műsorral köszönik meg az ajándékokat.

Rajzpályázat project:
A mátészalkai általános iskolások számára rajzpályázatot hirdettek két kategóriában „Jól érzem magam” címmel már a megalakulásuk első évében. Ezzel elindítottak egy új projectet, amely keretein belül könyv, illetve pénzjutalomban részesítik a rajzban tehetséges gyerekeket. A pályázati kiírásnak nagy sikere volt, 156 színvonalas pályamunka érkezett, közülük 13 gyereket jutalmaztak. Mindegyik pályázó névre szóló oklevelet vehetett át. A díjak átadása és a beadott rajzokból rendezett kiállítás megnyitója ünnepélyes keretek között a Városi Művelődési Központban került megrendezésre. A 2008-2009. évben „Itt a farsang áll a bál” címmel hirdették meg a rajzpályázatot, amire nagyon sok színvonalas pályamunka érkezett, és közülük nyolcat jutalommal ismertek el. Minden pályázó névre szóló oklevelet vehetett át. A díjak átadására és a beadott rajzokból rendezett kiállítás megnyitására ünnepélyes keretek között a Szatmári Múzeumban került sor 2009 februárjában. A pályázatuk hagyománnyá vált.

A „Tehetséges Ifjúságért” Pályázat:
A tehetséges ifjúság támogatása érdekében hirdették meg először a 2008-2009-es tanévben a „Tehetséges Ifjúságért” Pályázatot a mátészalkai általános iskolások számára. A pályázat keretein belül a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók pénzjutalomban részesülhetnek. A Mátészalkai Rotary Clubbal közösen öt diák részére összesen 250 000,- Ft-ot adtak át. A pályázat eredményének kihirdetése és a díjak átadására az iskolák ünnepélyes évzáró ünnepségén történt meg. A diákok a pénzjutalmat tanulmányi versenyekre, nyelvvizsgára való felkészülésre, könyvekre, táborozásra és tanulmányi kirándulásra fordíthatták. Ez a projectjük nagyon sikeressé vált, és igyekeznek még nagyobb támogatási keretet biztosítani erre a célra.

Skatepark project:
A Mátészalkai Rotary Clubbal, a mátészalkai civilszervezetekkel és a város vezetésével egyeztetve kezdték el egy új, ifjúságot támogató project szervezését, amely egy skatepark (skateboard, gördeszka pálya) kialakítását célozza meg Mátészalka közterületén. Ennek megvalósítása még folyamatban van, hiszen ez egy nagy, több millió forintos project, amivel nagyon jól haladnak, hiszen szépen gyűlnek az anyagi támogatások is. 2010-ig már elkészült az aszfaltozás és néhány elemet is átadtak, amit a mátészalkai fiatalok nagy örömmel használnak. A pálya befejezését 2011 őszére tervezik, amikor az ünnepélyes átadást is megtartják. Az átadó ünnepségen jelen lesznek a kiemelt támogatóik is: a Knoxwille-i Rotary Club, a Mátészalkai Városi Önkormányzat képviselői, Mátészalka polgármestere és több helyi cég vezetője.

A klub kapcsolatai
Társklubok:
Első Magyar Inner Wheel Club
Lahti Region Inner Wheel Club (Finnország)
Inner Wheel Club Kecskemét

Alapítva: 2009
Charter: 2009. 05. 17.

Az IWC Kecskemét ünnepélyes alakuló ülése 2009. május 17-én a Rotary Club Kecskemét alapításának tizedik évfordulója alkalmából tartott születésnapi charterrel együtt lett megtartva.

Jelentősebb projectek:

A Juhar utcai Speciális Iskola támogatása:
Az IWC Kecskemét első nagy projectje a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Egységes Pedagógiai Szakszolgálata, Gyermekotthona és Szociális Intézménye támogatása volt, még a klub hivatalos megalakulása előtt.
A 2009 nyarán 80 millió forintból felújított Speciális Iskola gyermekotthonában a klub segítségével 2009. május 15-én új terápiás szobát adtak át. A Snoezelen terápiás szoba jótékony hatású a sérülteknek és az egészségeseknek is, mert nyugalmat áraszt, ellazít, ugyanis a központi idegrendszerre hat jótékonyan.

A különleges szoba hozzásegíti a súlyosan sérült, értelmileg akadályozott gyerekeket ahhoz, hogy befogadó képességük a körülöttük lévő világ érzékelése, és az ahhoz való viszonyuk javuljon. Az intézmény középsúlyos értelmi fogyatékos autista gyerekeket lát el főként, akiknek nagy szükségük van a terápiás szobára, aminek a megvalósításához az Inner Wheel Club Kecskemét 1 340 000,- forintot gyűjtött össze. Ebből 400 ezret az adventi vásárból való adomány tett ki, amihez kaptak még a Rotary Club Kecskeméttől 340 ezret és a Saubermacher Kft-től 600 ezer forintot. A még szükséges 700 ezer forintot a dolgozóknak lehet köszönni, akik egy jótékonysági bált szerveztek a Snoezelen szoba kialakításáért.

Jótékonysági gyermeknapi játékgyűjtési akció:
2009 májusában a jótékonysági gyermeknapi játékgyűjtési akciójukkal szintén a sajátos nevelési igényű gyerekeknek kedveskedtek. Akciójuk eredményeként rengeteg szebbnél-szebb játékot, táskát, könyvet ajánlottak fel a város iskolásai a hátrányos helyzetű 6-18 éves kollégistáknak.

Biztonságosabb játszótér a Napsugár Gyermekotthon lakóinak:
A Rotary Club Kecskemét már több alkalommal is segítséget nyújtott a Napsugár Gyermekotthonnak, így téve kellemesebbé az otthonban élő beteg gyerekek mindennapjait. Az Inner Wheel klub 2009-2010-es nagy projectje a Napsugár Gyermekotthon udvarán gumitéglából készült hintatér építése volt. A hinta alatti gumiszőnyeg az Európai Uniós előírásoknak megfelelően lett kialakítva, ami segít megóvni a gyerekek testi épségét. A felújításnak köszönhetően tisztább és gondozottabb környezetben játszhatnak az intézményben gyógyuló kicsik. A project anyagi fedezetét a klubnak a 2009-es adventi vásáron rendezett jótékonysági gyűjtésén befolyt összeg alapozta meg. A hintatér 2010 nyarán készült el, amihez hozzájárultak még az RC Kecskemét tagjai és a város több cége is.

Jótékonysági gyermeknapi színházi előadás:
Az Inner Wheel klub 2010. május 30-án jótékonysági színházi előadást szervezett a hátrányos helyzetű gyermekeknek. Minden iskolából hét tanulót hívtak meg, akik a Hatpettyes Katicabogárka című előadást tekintették meg az Ifjúsági Otthon színháztermében.
A teltházas jótékonysági gyermeknapi előadást a gyermekszínpad és a Csörömpölök előadásában nézhették meg a hátrányos helyzetű gyermekek. Az Inner Wheel Club azért szervezte meg a jótékonysági előadást, hogy azok a gyerekek is részesei lehessenek egy felejthetetlen színházi élménynek, akik még sohasem vagy csak nagyon ritkán jutottak el színházba. A gyerekek az egyórás előadás után süteményt és üdítőt is kaptak.

A klub kapcsolatai
Társklubok:
Első Magyar Inner Wheel Club
Inner Wheel Club Mátészalka
RC Kecskemét

Rendezvények, programok:
Jótékonysági adventi vásár:
Fő rendezvényük a jótékonysági adventi vásáruk, ahol saját maguk által készített ajándékokat kínálnak adományért.

Képek és aktuális események a klub facebook oldalán találhatók.