Interact Club Kiskunhalas

Disztriktünk harmadikként megalakult klubjának bemutatkozása:

2011 szeptemberében diákok és tanárok részvételével megalakult a Bibós Önkéntes Közösség, 2012-ben pedig ezek a diákok egy nemzetközi szervezet a Rotary International tagjává váltak, azáltal, hogy megalapították a Kiskunhalasi Interact Klubbot. Iskolánk már korábban kapcsolatba került a Rotary Klubbal, hiszen három tanulónk is részt vett a rövid utas diákcsere programban.

Az elmúlt évben több önkéntes tevékenységet is végeztünk. Segítettünk a Családok Átmeneti Otthonában, a Kiskunhalasi Nefelejcs Otthonban és a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesületnél. Vladár Éva tanárnő angol kórusa énekelt a karácsonykor a Zenepavilonban, illetve a Rotary Karácsonyon. A szegénység elleni küzdelem világnapján +1 akciónk keretében gyűjtés rendeztünk az Áruháznál, majd azt kiszállítottuk a külterületen élő rászorulók számára. Az aulában tartott John Lennon kiállítás is az Interact Klub nevéhez köthető.  Szintén itt szaloncukorgyűjtést szerveztünk és a szaloncukor adományt házhoz szállítottuk. Ezenkívül segítjük a Rotary Klub rendezvényeit, többek között részt vettünk a Rotary Napon és a Rotary Bálon is. Mivel mi egy nyitott, de önállóan működő városi klub vagyunk, így örömmel vettük, hogy csatlakoztak hozzánk a Szilády Áron Gimnázium tanulói is. A Klub jövőjét tekintve több kisebb önkéntes tevékenység mellett a Rotary Klubbal tervezünk egy nagyszabású projektet: egy jótékonysági gyalogtúrát még a nyár elején.

Vélemény, hozzászólás?